II. Nemzetközi Balatoni Feeder Kupa

2016. május 6-8 között a Hethland Kft. ismét megrendezte a tavalyi nagy sikerű Feeder Kupáját Zamárdiban, a Balaton legszebb déli partszakaszán. Versenyzőink az első nap úgynevezett edzés-napot tartottak, felmérték a vizet, miből mennyit tudnak bizonyos idő-intervallumon fogni, etettek, beszélgettek, találgattak - mit, hogyan kellene. De a következő két versenynap korántsem volt ilyen egyszerű.
horgaszverseny
Összesen három nemzetiség 58 versenyzője és családjaik izgulták végig az idei megmérettetést. Sztárvendégeink, Straub Dezső, Erdei Zsolt, valamint Virág József méltó ellenfélnek bizonyultak a sporthorgászokból és lelkes amatőrökből álló kupán. A legfiatalabb induló Forró Bálint, Szlovákia egyik új reménysége, Vígh József kitartó tanítványa volt. Ahogyan jártam a versenyzők között, kérdezgettem őket, különleges élmény járta át az egész VSZ Üdülő Zamárdit; a verseny hivatalos bázisát. A készülődés, az izgalom az arcokon felejthetetlen emlék. Ráadásul Zamárdi partjainál pont ezekben a napokban volt a legerősebb keszeg-ívás is.

Mindkét napon négy szektorra bontva mérkőztek egymás ellen horgászaink, több mint 2 kilométeren. Külön díjaztuk a napi szektor-győzteseket, valamint a két nap abszolút győztesét. Az összesítésben a dobogó legfelső fokára 27,3 kg-os összfogással Mikus Károly állhatott 2 ponttal, második helyezett lett a keszegvadász Vanya József, 3 ponttal és 17,99 kg-mal. A dobogó harmadik fokára a kőszegi horgász, Kelemen Richárd állhatott 4 ponttal, 15,4 kg-os teljesítményével. Két nap alatt a szektorok összesen 485,235 kg halat fogtak ki a Balatonból!

A legnagyobb hal díját Erdei Zsolt, ökölvívónk nyerte el 8,6 kg-os pontyával, melyet az M4 Pecatúra c. magazin stábja lencsevégre is kapott. A nagy fogás, valamint a versenyzőinkkel készült interjú megtekinthető 2016. május 19-én, 15:15-kor az M4 Sporton.

Mindannyiunk Vígh Józsi bácsija nevettette meg legjobban a közönséget, így övé lett a Legjobb horgásztörténetért járó kupa. Virágh József lett a 2016-os év Halbarátja.

A Hethland Kft. csapata köszöni Zamárdi Önkormányzatának, a Magyar Országos Horgász Szövetségnek, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt-nek a közreműködést, illetve nagylelkű támogatásukat.

Hálásak vagyunk a verseny hivatalos szponzorainak, hogy idén is támogatták felajánlásaikkal rendezvényünk sikerét.
A versenyen készült hivatalos fotók megtekinthetőek a www.hethlandfish.hu oldalon, valamint a Feeder Kupa hivatalo s FB-oldalán (facebook.com/hethlandfeeder).

0 hozzászólás

Hozzászólások