A Magyar Haltani Társaság közleménye

Budapest, 2012. október 7., vasárnap (OS) - Módosult a védett halak köre. Három évvel azután, hogy a halászható-horgászható halak listájáról lekerült, hivatalosan is védetté vált a nyúldomolykó, amely 2010-ben az Év Hala volt Magyarországon. Egyebek közt ezt is tartalmazza a vidékfejlesztési miniszter 2012. október elsejétõl hatályos rendelete, amely újraszabályozta a védett és fokozottan védett növény- és állatfajok körét, valamint azok természetvédelmi értékét.

A nyúldomolykó védetté nyilvánítása mellett további változás, hogy az eddig is védett felpillantó küllõ és homoki küllõ átkerült a fokozottan védett kategóriába. Természeti értékük a korábbi 50 ezer, illetve 10 ezer forintról 100 ezer forintra emelkedett.

A védett leánykoncér is esélyes volt a fokozottan védett minõsítés elnyerésére, ám besorolása nem módosult. Pedig ugyanúgy bennszülött hala a Duna vízrendszerének, mint az elõbbiek. Ezért is lett jelölt a Év Hala címért folyó versenyben, amely most folyik a Magyar Haltani Társaság honlapján. Ismertebbé válása elõsegítheti, hogy a jövõben fokozott védelmet kapjon.

Az utóbbi években több halfaj rendszertani besorolása és neve is megváltozott, illetve genetikai vizsgálatok alapján több, korábban egyazon fajba sorolt alfajt külön fajként írtak le. A rendelet, amely 1385 tételt sorol fel, ezeket is feltünteti.

0 hozzászólás

Hozzászólások