Nem volt kirívóan súlyos szabálysértés az országos halászati ellenõrzésen

Nem tapasztaltak kirívóan súlyos szabálysértést az ellenõrök a második országos halászati ellenõrzés során, de 31 esetben feljelentést tettek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Július 27-én második alkalommal tartottak országos átfogó halászati ellenõrzést a Nébih Földmûvelésügyi Igazgatóság vadászati és halászati osztályának koordinálásával. Az átfogó ellenõrzés 146 halászati vízterületet, valamint 62 halforgalmazó helyet érintett, 209 hatósági személy és öt halászati õr vett részt a munkában.

A közlemény szerint a feljelentéseket egyebek mellett jogosulatlan horgászat, több eszközzel történõ horgászat és fogási napló elégtelen vezetése miatt tették az ellenõrök.

A vizsgálat során országosan 146 halászati vízterületen 1043 fõ horgászt és halászt ellenõriztek.

A 19 megyét érintõ vizsgálaton a megyei halászati és élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságok, a rendõrhatóság, az adóhatóság, valamint egyes halászati vízterületek halászati õrei vettek részt. A vizsgálat szinte valamennyi halászati vízterületet érintette, csaknem a teljes magyarországi Tisza- és Duna-szakaszon megjelentek az ellenõrzõ csoportok, de a Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó, és Fertõ tó sem kerülte el a fokozott figyelmüket.

Az adóhatóság és az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek több mint 60 helyen ellenõriztek, és csaknem húsz esetben találtak szabálytalanságot. Egy vendéglátóegységben a fagyasztott halak, egy halbolt esetében pedig a forgalmazott halak (ponty, busa, kárász, tisztított harcsa) származását nem tudták igazolni, ezért azokat a szakemberek lefoglalták, és bírságot szabtak ki az üzemeltetõkre. A rendõrhatóság munkatársai egy halforgalmazó helyen a hallal való helytelen bánásmód, tárolás miatt állatkínzás bûncselekménye és közokirat-hamisítás miatt kezdeményeztek eljárást.

A közlemény szerint az ellenõrzés pozitív tapasztalata volt, hogy az ellenõrzött horgászok maguk is igénylik a jövõbeni gyakoribb ellenõrzéseket, mert álláspontjuk szerint így hatékonyabban lehet kiszûrni a személyes nyugalmukat is zavaró orvhalászokat, orvhorgászokat.

0 hozzászólás

Hozzászólások