Nyolc évvel a ciánszennyezés után (Február 1. - A Tisza Élővilágának Emléknapja)

Nyolc éve ezekben a napokban vonult le a ciánszennyzés a Tiszán. Akkor még nem tudtuk, helyre áll-e a folyó. Az országgyűlés 2000. június 16-án elfogadott határozatának 10. pontjában február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává emelte.

A 2000. év eleje a magyar természetvédelem gyásznapja. 2000. január 31-én a Szamos felső folyásának vízgyűjtő területén működő román-ausztrál tulajdonú Aurul nevű bányavállalat cianiddal és nehézfémekkel árasztotta el a Szamos és a Tisza folyókat. Akkor még nem lehetett tudni, virágzik-e még a Tisza valaha, horgászunk, halászunk-e még legmagyarabb folyónkban.

Eltelt nyolc év, s ezen idő távlatában kijelenthetjük, a Tisza valamint élővilága túlélte a súlyos szennyezést. Emberek százezrei nézték televízión keresztül, ahogy a hatalmas busákat és egyéb halakat vasvillával hányják konténerekbe, emberek százezrei döbbentek meg az elhullott vadak és madarak láttán. A természetvédők az egész ökológiai rendszer felborulásától féltek, s attól, hogy nem virágzik ki többé szőke folyónk.

De a természet erősebbnek bizonyult, s a Tisza majdnem újra olyan, mint a szennyezés előtt volt. Soha, senki nem fogja elfelejteni a történteket, a hatás még érződni fog hosszú időn keresztül, de a folyó - bár gondok még vannak - élni akart, újra virágozni!

Vizsgálatok és eredményeik a ciánszennyezés után.

A szennyezés levonulása után a környezetvédelmi felügyelőségek biológiai vizsgálatokat végeztek a Tiszán és a Szamoson, felmérve ezzel a károkat, a szennyezés negatív hatásait.

Ami a tápláléklánc legalját képező élőlényeket illeti, a planktonok pusztulása szinte teljes mértékű volt. A Szamoson és a Tisza alsó szakaszán 100%-ra, a szőke folyó felső illetve középső szakaszán 70-90%-ra becsülték. A szennyezés ideje alatt a kerekesféreg (Rotatoria) és ágascsápú rákok (Cladocera) fajai egyaránt pusztultak. A szennyezés levonulása után a természetvédők nagy örömére megkezdődött a visszatelepülés, de ebben a folyamatban első sorban csak a jobban alkalmazkodó fajok vettek részt, és sok esetben olyan fajok is megjelentek, melyek addig nem voltak jellemzők a Tisza élővilágára.

A gerinctelen fajok között az egyik legnagyobb problémát az árvaszúnyoglárvák (Chironomidae) nagy mértékű pusztulása jelentette, még a szennyezés levonulása után is meg lehetett figyelni az állománycsökkenést. Mellettük a tegzes bolharákra (Corophium curvispinum) volt még igen nagy hatással az esemény, hisz itt a kutatók kb. 50-60 %-os pusztulást figyeltek meg.

Jellegzetes túlélő szervezetnek bizonyultak a folyami kagyló fajok (Unio crassus, U. pictorum, U. tumidus), a kavics csiga (Litoglyphus naticoides), a folyami szitakötők lárvái (Gomphus vulgatissimus, Platycnemis pennipes, Calopteryx splendens, Ophiogomphus cecilia, Stylurus flavipes), a kérészlárvák (Heptagenia spp.) és a tiszavirág (Palingenia longicauda) is.

A fent említett élőlények nagy részével azonban az emberek többsége nem foglalkozott/foglalkozik, hisz nem ez volt a leglátványosabb, legmegdöbbentőbb kép, ami az eseményeket nyomon követők szeme elé tárult. Bár szerepük az ökoszisztémában létfontosságú, s nélkülük a még túlélő fajok, egyedek sem találhattak volna újra megfelelő feltételeket, mégsem ezekért a gerinctelenekért aggódtak legjobban. A halpusztulás lényegesen látványosabb és megdöbbentőbb volt!

A folyó területéről összegyűjtött haltömeg, melyeket fehérje-feldolgozókba szállítottak, meghaladta a 150 tonnát. Ez azonban jócskán alulmúlja azt a halmennyiséget, ami összességében elhullott a folyón, hisz ez az adat mindössze az összegyűjtöttekre vonatkozik. A kutatók különböző vizsgálatai alapján az összes elhullás 1241 tonna volt. Ebből 33,8% a ragadozó hal, 13,5% a ponty (Cyprinus carpio), 8,1% a kecsege (Acipenser ruthenus) és 44,6% a növényevő és egyéb hal. Az elpusztult haszonhalak becsült és számított értékét mintegy 874 millió forintra becsülték.

"A Szamos magyar és a Tisza érintett szakaszán élő halfajok száma 58, amelyből 10 védett. A szennyezés alatt és után a Tiszán és a Keleti-főcsatornán megfigyelt érintett fajok száma 36, ezek közül 4 faj áll természetvédelmi oltalom alatt; a halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus), a széles durbincs (Gymnocephalus baloni), a selymes durbincs (Gymnocephalus schraetzer) és a magyar bucó (Zingel zingel). A vizsgálatok azt mutatták, hogy több faj állománya jelentősen károsodott, azonban a szennyezés utáni próbahalászatok és mintavételek bizonyították, hogy egyetlen faj sem pusztult ki a folyóból." - írja a TERRA Alapítvány.

A virágzás sem maradt el

"Temető a Tisza, mikor kivirágzik..."

A Tisza egyik leglátványosabb, legnagyobb élményt adó eseménye az úgynevezett virágzás, mely a tiszavirág (Palingenia longicauda) nevű kérészfaj szaporodásához köthető.

A kérészekre általánosan jellemző, hogy nagyon nehezen viselik el a környezet változásait, így a tiszai ciányszennyezés egyik kulcsfontosságú kérdése az volt, túléli-e a katasztrófát ez a csak hazánkban és azon belül is kizárólag a szőke folyónkban, valamint mellékfolyóiban élő ízeltlábú. Korábban több más folyóban is előfordult igen nagy tömegben, mára azonban szinte hungarikummá vált.

A tiszavirág élete nagy részét a meredek falú és agyagos mederszakaszokon található telepeikben éli le lárva formában, majd a harmadik év júniusában előbújik és felveszi kifejlett alakját. Ekkor megkezdődik a rajzás, mely a folyó egyes szakaszain hatalmas méreteket ölthet, hiszen az egyedek egy-egy élőhelyen pontosan ugyanakkor bújnak elő, mint társaik. Az ilyenkor megfigyelhető cikázást, repkedést nevezzük virágzásnak, mely nem tart tovább néhány óránál, s a szaporodás valamint a peterakás után mind a hím, mind pedig a nőstény elpusztul.

Ez a csodálatos esemény az, amit a helybéliek, és a természetvédők féltettek. De szerencsére nem igazolódott be legnagyobb félelmük, s a tiszavirágok szaporodnak, s élik életük, mely csak a természetet nem ismerők szemében tűnik oly rövidnek.

Bár a ciánszennyezés nem ártott ennek a csodálatos teremtménynek, jövője még nem biztosított, hisz a tiszai vízlépcsők okozta vízszint ingadozás könnyen a rajzani készülő lárvák pusztulásához vezethet.

A faj minden előfordulási formája és élőhelye természetvédelmi oltalom alatt áll! Ezért elpusztítása vagy élőhelyének megbolygatása, megszüntetése szigorúan tilos!

Verespatak és más problémák

Nyolc évvel a katasztrófa után el lehet mondani, hogy a Tiszán nagyrészt helyre állt a természet, és a 2000. év előtti állapot. De ez nem azt jelenti, hogy mindenféle negatív hatás nélkül vonult le a ciányszennyezés a folyón, s hogy érezzük úgy, mintha mi sem történt volna. Igenis vannak következményei a mérgezésnek napjainkban is. Mint feljebb olvasható volt, olyan fajok is megjelentek a folyóban, melyek addig nem éltek ott, s a visszatelepülés során a jól alkalmazkodó, agresszíven terjedő fajok voltak többségben. Ez pedig azt is eredményezheti, hogy ezek az agresszív, legtöbbször generalista, invazív fajok, kiszorítják az őshonos, sok esetben kis egyedszámmal rendelkező értékes fajainkat.

Ezen kívül természetesen sok egyéb probléma is veszélyezteti az élővilágot mind a mai napig, mint a fentebb már ugyancsak említett vízlépcsők, és az esetleges újabb kisebb-nagyobb mértékű szennyezések.

Nyolc évvel a drámai eset után üdvözölnünk kell azt a döntést, hogy Verespatakon leállították az elképzelt tervek kivitelezését, visszavonták az engedélyeket, hisz többek közt az egyik legnagyobb problémát az okozta az ügyben, hogy a 2000-ben történt szennyezést okozó ciántárolónál ott sokszorta nagyobbat akartak építeni, mely hasonló váratlan helyzetben beláthatatlan következményekkel járt volna. Az pedig, hogy bekövetkezhet még ilyen, ehhez hasonló katasztrófa, az nem is kérdés, hiszen nem a 2000-es nagy vihart kavart eset volt az utolsó és az egyetlen! 2002-ben például a Kolozs megyei Dés papírgyárából tisztítás nélkül kiengedett ipari szennyvízben levő mérgező anyagok kerültek a Szamos folyó gúnyhatáron túli szakaszába. Ebben az esetben 4 mázsa döglött halat emeltek ki a vízből, s a horgászok véleménye szerint az azévi fiatal halállomány nagy része elpusztult. Akkor csonka-ország területén nagyobb kár nem történt.

Trianon óta folyamatosan a Tisza adja az egyik legnagyobb bizonyítékot arra, hogy az 1920-as döntés nemhogy helytelen, eltúlzott, de átgondolatlan, felelőtlen és veszélyes volt. Éreztük ezt 2000-ben, és erezzük minden hatalmas áradás idején is...

A Tisza mind világ, mind európai viszonylatban különleges terület. Értékes fajaival, élőhelyeivel a magyar természetvédelem egyik bástyája. Területei helyet kaptak többek közt a Ramsari Egyezmény listáján, s reméljük, még unokáink is evezhetnek szőke vizén, gyönyörködve a tiszavirágok minden gondot feledtető nászában. Ahogy ezek a kis rovarok a párzás után, úgy a Tisza is elpusztult nyolc évvel ezelőtt. De a kérészek lerakták petéiket, s nem múltak el az idő homályában. Ugyanígy nem múlt el a Tisza sem, s szennyezésből felgyógyulva szinte újjászületett.

"A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába." (Petőfi Sándor: A Tisza)

Forrás: Szent Korona Rádió - Gribek Dániel

0 hozzászólás

Hozzászólások